Jordánia - Izrael
A mondás szerint a jordán sivatag feleannyi idős, mint az örökkévalóság, végtelen tengerét csak a nomádok tevéi képesek átszelni. A beduin királyság mégis ékszer a sivatagban, fiatal ország, amely a történelem gazdag emlékeivel, a holt-tengeri biblikus táj utolérhetetlen hangulatával, a Vörös-tenger káprázatos színeivel és a főváros, Amman nyüzsgő forgatagával várja a látogatókat. Izrael az ígéret földje, hol megfér egymás mellett múlt és jelen, háború és béke. Bármerre lépünk, ott az évezredes történelem a lábunk alatt, és akarva akaratlanul is részesévé válunk. Sok mindenben idegen de mégis ismerős táj, 3 világvallás találkozási pontja, 3 eltérő nép és kultúra éli mindennapjait a Szent városban, Jeruzsálemben. A látogató egy csipetnyit kap mindabból, ami ezt a vidéket élteti, de egy igazi orientális élménnyel térhet haza!
HASZNOS TUDNIVALÓK
Beutazási feltételek
Magyar állampolgároknak a belépéskor még 6 hónapig érvényes útlevél és az egyiptomi beutazáshoz vízum szükséges, amelyet mindenki egyénileg beszerezhet az Egyiptomi Nagykövetségen vagy a repülőtéren érkezéskor, vagy a Kartago Tours közvetítésével. Utóbbi esetben is megérkezéskor, a tabai repülőtéren kapják a vízumot (telepített vízum). Jordániába és Izraelbe magyar turistáknak nem szükséges vízum, de az útlevélnek minimum 6 hónapig érvényesnek kell lennie. A határátlépések során határátlépési illetékek fizetendőek, valamint hosszabb várakozásra és vámvizsgálatra is fel kell készülni!
Időeltérés
Magyarországhoz viszonyítva +1 óra az időeltérés.
Repülési idő
Taba Budapestről kb. 3 óra 15 perc
Hivatalos nyelv
Egyiptomban és Jordániában az arab, Izraelben héber és arab, de szinte mindenhol beszélnek angolul is.
| Átlaghőmérsékletek: | Levegő |
|---|---|
| jan | 24 |
| febr | 25 |
| márc | 26 |
| ápr | 28 |
| máj | 30 |
| jún | 35 |
| júl | 35 |
| aug | 35 |
| szept | 32 |
| okt | 28 | 25 |
| nov | 26 |
| dec | 24 |
Diplomáciai képviselet
Magyarország Jordániai Nagykövetsége
Abdoun Jaqub Ammari Str. 23 P.O.B. 3441
Amman 11181
Tel: (00 962 6) 592 5614
Fax: (00 962 6) 593 0836
Magyarország Izraeli Nagykövetsége
Tel Aviv 62661, Pinkas St. 18. (PO Box 21095)
Tel: (00 972 3) 546-6991
Fax: (00 972 3) 546-7018
Izrael nagykövetsége
1026 Budapest, Fullánk u. 8.
Tel: (36 1) 392-6200
Fax: (36 1) 200-0783
Elektromos áram
220 V. Szinte minden szállodában használható a magyar szabvány szerinti dugós csatlakozó.
Hivatalos pénznem
Jordánia – Jordán Dínár (JOD). Behozatala vagy kivitele tilos, ezért az USD-t vagy az Eurót javasoljuk, amellyel gyakran fizethetnek is. Izrael – Izraeli új sékel (ILS) ) Behozatala vagy kivitele tilos, ezért az USD-t vagy az Eurót javasoljuk, amellyel gyakran fizethetnek is. Bankautomaták korlátozottan állnak rendelkezésre. Hitelkártyák: American Express, Visa, Mastercard
Egészségügyi ellátás
Ajánlatos a naponta szedendő és speciális gyógyszereket magukkal vinni. Szúnyogok elleni riasztószer és magas faktorszámú napozótej is ajánlott. Irodánk a csapvíz fogyasztását nem javasolja, palackozott víz szinte mindenhol kapható. Sürgős orvosi ellátás igénye esetén forduljon helyi képviselőnkhöz.
Mobil-hálózat, Internet
Taba, Amman és Jeruzsálem városában a telefonos kapcsolat problémamentes. Más a helyzet az egyéb programokon, Wadi rum-ban, Holt-tengernél, Jordánia belső területén. A saját szolgáltató roamingjának használatáról, kérdezze mobil szolgáltatóját.
Védőoltás
Az utazáshoz nincs szükség kötelező védőoltásra, de az általános oltások javasoltak, mint a sárgaláz, tetanusz, tífusz, hepatitis A., B. Kérjük, forduljon háziorvosához vagy a Nemzetközi Oltóközponthoz részletesebb tájékoztatás céljából.
Javaslataink
Könnyű, kényelmes ruházat ajánlott. A napsütés szinte mindig erős, ezért napolajokkal, naptejekkel és hatékony fejfedővel védekezzenek az erős napfénytől. Palackozott víz fogyasztását ajánljuk, mert a városi csapvíz sok esetben hasmenést okoz. A gyomorbántalmakat általában nem a fertőzések okozzák, hanem a flórák különbözősége és a túlzott mennyiségű étel elfogyasztása.
Földrajzi adatok
Jordánia csaknem hazánkéval azonos, viszonylag kis területű ország (90 740 km2), Izraeltől és a Palesztin Autonóm területtől keletre fekszik, fővárosa Amman. Izrael kis területű ország, Jordániától keletre, mindössze 20 ezer km2, fővárosa Jeruzsálem, de a legtöbb állam Tel-Aviv-ot ismeri el fővárosként, valamint az utóbbi az ország gazdasági központja is. Az országok kilenctized része a Szír-Arab-táblavidék mészkőfennsíkja, amely jórészt kő-, kavics- és néhol homok-sivataggal borított terület. Jordánia legtermékenyebb sávja a Szír-Jordán-árok, ahová a Jordán és Jarmuk folyókból kiágazó Gór-öntözőrendszer hoz éltető vizet. Az árok néhol 400 méterre a tengerszint alá süllyed, itt fekszik a Holt-tenger, amely bolygónk legsósabb víztömege. Szélessége néhol eléri a 20 km-t, hossza mintegy 80 km, amely egyben természetes határt is képez Izrael és Jordánia között. Izrael nyugati tengerparti sávja sík terület, a lakosság jó része itt, Tel-Aviv-ban összpontosul, valamint az ország középső részén fekvő fővárosban, Jeruzsálemben. Mindkét ország délnyugati csücske a Vörös-tengerrel határos, itt fekszik mindkét ország déli kikötővárosa, Aqaba és Eilat. Mindkét város gazdasági jelentőségén túl idegenforgalmi szerepet is betölt.
Amman
Jordánia fővárosa, az Ammon hegyvidéken fekszik. A hét dombra épült város minden ízlésnek megfelel, az ősi és a modern elbűvölő együttese. Minaretek imára hívó hangja, fehér házak, kebab árusok és kávézók, bazárok jellemzik a soha nem nyugvó várost. Legfőbb látványossága a Husszein-mecset, amely a Hasimita dinasztia emlékét őrzi.
Jeruzsálem
Izrael fővárosa, továbbá politikai, jogi és vallási központja, a három ábrahámi világvallás mindegyikének (izraelita vallás, kereszténység, iszlám) szent helye. Jeruzsálem múltja változatos és összetett történelmi események bonyolult sorozatából tevődik össze. A muzulmánok szerint „a Szent”, a zsidóknak a Béke Városa, a keresztény világ szemében Krisztus Passiójának , keresztrefeszítésének és feltámadásának, valamint a tanítványok pünkösdi élményének (a keresztény egyház születésének) a helyszíne. A három vallásnak egy-egy jelentős szent helye található a városban, a Siratófal, a Szentsír-templom és a Sziklamecset.
Petra
A világ nyolcadik csodájaként számon tartott rózsaszín város minden idelátogatót rabul ejt látványával. Amint átsétálnak a keskeny kanyonok között, hirtelen tárul fel az épületek szépsége. Petra már régidőktől lakott település, a beduinok egy virágzó civilizációt teremtettek, amely kifinomult városépítészetben jutott kifejezésre.
Wadi Rum
"Aki egyszer a sivatagban járt, többé már nem lesz ugyanaz az ember" - tartja egy régi arab közmondás. Különösen igaz ez a Wadi Rum-ra, amely Jordánia legvarázslatosabb vidéke. A különleges formájú sziklák, a színes homok, a végtelen csend, a szinte érintetlen természet várja az idelátogatót.
Jerash
A római kori település romjait az egyik legrégebbi és legszebben megépített városként tartják számon, amely közel 2000 éves múltra tekinthet vissza. Még ma is átélhető az ókori világ hangulata, amint végigsétálnak a hatalmas oszlopsorok közötti árkádokon, templomokon, mozaikoknál, közfürdők romjainál, amely a római kor egyik legkiemelkedőbb kulturális, technikai és művészeti emléke.
Madaba
Az erős keresztény befolyással rendelkező város, a mozaikjairól híres, melyek a régi bizánci templomokban találhatóak. A leghíresebb mozaik, a 6. századból származó Szent föld és a zarándok helyek térképe. A térkép 2 millió kődarabkából lett összerakva. Közelről megnézve a Nílus és a Jordán folyó is látható rajta, ezenkívül Jeruzsálemet, Jerikót, a Sínai-félszigetet és sok más Közel-keleti várost megtalálhatunk.
Masada
A város egy 400 méter magas hegyen fekszik, Heródes itt építette ki az erődjét, ahova a római fennhatóság elől több ezer zsidó menekült. 73-ban, mikor a római hadsereg megtámadta az erődöt, a zsidók úgy döntöttek, hogy inkább meghalnak, mint sem római rabszolgák legyenek, ezért tömeges öngyilkosságot követtek el. Masada a zsidók büszkeségének és merészségének a jelképe.
Holt-tenger
Jordánia és Izrael között fekszik a Föld legsósabb víztömege, a Holt-tenger. A név kissé megtévesztő, mert valójában egy tóról van szó, amelynek korát a tudósok mintegy 12000 évre becsülik, Sóstengerként már a Biblia is emlegeti. Sótartalma igen magas, mivel a nagy forróságban a víz gyorsan elpárolog. Az itt épült termál és gyógyfürdők jótékony hatása miatt rengetegen keresik fel ezt a világon egyedülálló vidéket.


